Keviczky József emléktúra - 30/60/120 km, 2008. szeptember 21.

adatok:
táv: 30/60/120 km kerékpár
menetidő:
térkép:

Kerékpáros Teljesítménytúra 2008. szeptember 21.

Borongós őszi napon rendeztük meg ötödik alkalommal a Keviczky Józsi bácsi emlékére szervezett teljesítménytúránkat. Idén is a már jól bevált 30, a 60 és a 120 kilométeres táv közül választhattak azok, akik ellátogattak a rendezvényünkre.
A 30 kilométeres távnak 13, a 60 kilométeres távnak 35, míg a leghosszabb 120 kilométeres távnak 37 induló vágott neki, és egy fő kivételével mindenki sikeresen teljesítette vállalt feladatát. A 30 kilométeres útvonalat kimondottan családok, gyermekek és a kezdők számára alakítottuk ki. A 60 kilométeres távot haladóknak szántuk, hiszen mind nyomvonalában, mind nehézségi fokában magasabb kategóriát képviselt. A 120 kilométeres táv jelentette természetesen a legnagyobb kihívást. Az út utolsó harmadában egy igen jelentős hegyet kellett megmászni, ahonnan cserébe a harmadik ellenőrző állomástól majdnem gurulni lehetett a célig. A résztvevők számára az útvonal mentén három helyen ellenőrző és frissítő állomást állítottunk fel, ahol üdítő és édesség várta a kerékpárosokat.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályával együttműködve, a Budakalászi BricoStore Áruház parkolójában ügyességi pályát alakítottunk ki, illetve kresz-tesztlap kitöltésére volt lehetőség, amivel 10 indulónk élt.
A szintidőn belül teljesítők a célban a jól megérdemelt kitűzőt, emléklapot, McDonald's szendvicset és üdítőt kaptak.

Kapcsolódó, linkek:
...

BÉKÁSMEGYERI "VÁNDOR" KERÉKPÁROS KLUB
www.bvkk.hu

megjegyzés:


© 2001 - www.itour.hu, www.vandorok.hu